A Szegedi Tehetséggondozó Tanács 2006-ban alakul azzal a céllal, hogy összefogja, összehangolja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és Szeged Megyei Jogú Város tehetséggondozó tevékenységét. Ennek a munkának nemcsak az SZTE-s jogviszonnyal rendelkező hallgatók a kedvezményezettjei, hanem a középiskolás korosztály is, amelyet az SZTE Junior Akadémiával együttműködve különböző programokkal támogat a Tanács.
Tagjai között tudhatják a hazai tudományos élet több elismert képviselőjét, a tehetséggondozásban jelentős tapasztalattal rendelkező szakembereket, élsportolókat és hiteles közéleti személyiségeket. Mindannyian szorosan kötődnek Szegedhez és a Szegedi Tudományegyetemhez, illetve elhivatottak a fiatal generáció támogatásában.